Békési Béla   2010.02.02. 04:01

És még mindig Mauritánia.

Most sikerült elküldeni az előző levelet, de rájöttem, csomó mindent kifelejtettem.
Először is nem mutattam be stabil útitársainkat, akiktől a GPS is van. Péter és fia Donát egy Vasszöcskének nevezett Mitsubishi L300 matuzsálemmel jönnek. Olyan közvetlen barátkozós tag, mint a Panoráma főnöke, de jól kijövünk egymással. A fia, aki még nincs16 éves, és még nem vezethet, jó srác, többször szerzett már sört is nekünk. ( Nem írom hogy ivott is belőle, mert hátha olvassák szülei az oldalt. Meg mert nem is.) Miután megszereztük a pecót, együtt indultunk el a Vasszöcskével netet találni. Na itt a fővárosban igazi afgános a vezetés. Sőt, lehet szarabb. Komolyan meglepődtem. A többiek még jobban. A net meglepően gyors volt, ha tudtam volna, készítek több képet. De talán holnap Kiffából.
Utána még bevásároltunk, de csak a legszükségesebbeket. Víz, kenyér, cigi ( petit cadeoue), RedBull. Az utóbbit a kíváncsiság kedvéért,már hogy hurrá, itt is lehet kapni.
A friss baquett is nagyon jó volt, estére azt ettük vajjal. Az ebéd káposztakonzerv után.
Ma még pálinkát sem ittunk, igaz már csak egy üvegünk van a túra végéig.
Holnap egy unalmas nap lesz, közel 800 km aszfalton Kiffába. Oldalt dűnék, tevék, szamarak. És mint már tapasztaltuk, a szamár veszélyes.

Folytatás.
Másnap reggel irány Kiffa. 640 km aszfalton.

Valaki azt a hírt adja, hogy a mezőny biztonsági okokból földúton halad konvojban, nem szabad lemaradni, találkozó a város után 10 km-re.

Mi útközben megállunk kenyeret venni, és mire végzünk, a mezőny eltűnik. ( Utólag kiderült, félreértés az egész, mindenki úton jön, csak várnak ZSIdomoura, aki teázik. De a lényeg, mi azt hisszük, egyedül vagyunk a baromi életveszélyes mauritán országúton. Űzzük is szegény Szörnyeteg Lajost. (Ez a autó neve) Később összefutunk két lengyel kocsival, és a srácok ugyanúgy az életükért harcolnak magányosan a nagy maur valóságban mint mi.

Ha az lenne a terrorhelyzet, hogy a gyerekek minden településen lerohannak ajándékért, akkor valós a félelmünk. Mert rendőr-vagy levevőember- az áll minden 3. kilométeren. Nem tudni, ránk vigyáznak, vagy értékeinkre utaznak. Lényeg: itt akkor sem lehetne eltűnni ha akarnánk.
Így esett, hogy az esti táborhelyre az elsőkként érkeztünk meg. A konvoj vagy 2 órával később. Mit tesz isten, ez is ZSIdomou kempingje volt. De 50 euróért kaptunk szobát fürdővel, nem kellett a tevék, szamarak között felverni a sátrunkat 30-ért a kakiban.

Reggel korai kelés (ez volt ma) és irány a határ. Ez viszont szigorúan földúton, mert más nincs. 300 km a Száhelen, Afrika félsivatagos sztyeppéjén keresztül. Út nincs, a GPS csak egy vonalat húz. Már az elején vártunk Péterékre az L300 kocsiban váltóolajat kellett tölteni. Végül a mezőny után 20 perccel indultunk. Semmi pánik, a Garmin mutatja az utat. Csak ott nincs út. Ekkor én vezettem, mondván megyünk a többiek után,nem kell nagy navigáció. Na de egyedül? A szitu a következő: Tolom mint barom, néha elveszem Tonó kezéből a GPS-t, és folyamatosan üvöltök Vele, miért most cseréltek olajat. Ő ? telve bűntudattal - folyamatosan mutatja előttünk a porfelhőket, arra mentek a többiek. Követve a GPS nyomvonalát, 50 km múlva megállítanak katonák, meg kell várnunk a többieket. Szerintük mi vagyunk az elsők. Nem hisszük. Várunk vagy 10 percet, és tipli tovább. Már Zsuzsa vezet. Igazából ez az első megmérettetése igazi terepen, igyekszik teljesíteni. Szerinte jól, szerintem nem jól. Tonó bölcsen hallgat hátul. Tény, a sebességünk nem csökken ( 17 és 50 között ingadozik), és ugyanúgy röpköd minden a kocsiban.

A következő ellenőrző pontnál megint elsők vagyunk. Jön Tonó. Tolja neki, és élvezi. ( Ja. A kocsiban egy aksi zárlatos lett, tehát no elektromosság. A motor elmegy magától, de se lámpa, se semmi. Csak fűtünk mint barom. Nem mert fáznánk a 40 fokban, csak mert melegszik a motor. Mondom az itinert a nagy szavannán keresztül, egyszer csak satufék. Tonó észrevett valami mukit, aki olyan rendőrösen volt öltözve. Ő volt a mali (malii?) határállomás a semmi közepén. Az ajándék ing nem volt neki elég, látni akarta Zsuzsát személyesen is. Ő ekkor már a meleg miatt szinte fürdőruhában utazott ( ok, bakancs volt a lábán), de a határőr kedvéért felöltözött. Ember így is boldogan engedett utunkra. Megjegyezném, szakmámból adódóan megnéztem a fegyverét. Szerintem még dédnagypja kunyerálta el Kittemberger Kálmántól az elöltöltós mauserét.


Mivel nagyon nem tudtunk 30km/h nagyobb átlagot menni a sok homokút, vízmosás stb. között, ránk sötétedett. Töltés, lámpa még mindig nincs. Először én vezetek, Zsuzsa navigál, de ez nem szerencsés. Cserélünk. Tonó a sofőr, én meg tippelem az irányt.Mert az kb reggel óta ilyen: van egy irány, és kb. 6 nyom. Találd ki. A hibázol, megszívod, kerülsz nagyot. A végén a dög sötétben kicsit úgy érezzük, az életünkért küzdünk. De végül elérjük Kayest. Találunk betonutat. Megmenekültünk. Mikor elérjük a szállodát, megtudjuk, mi vagyunk az elsők. A második kocsi utánunk 40 perccel érkezik. Péterék a Vasszöcskével. A harmadik már csak akkor jön, mikor mi lefürödve vacsorázunk. Egy versenyző. ( Tudod, mi kaland kategóriában indultunk, nincs tunningolt csodagépünk.)
De a lényeg! Maliba van sör, és működik a magyar mobil. OK, nincs a wc-n ülőke, de akkor is. Elsősör még a szobában, vacsi és irány a night life. Mondjuk az ilyen bár 10 euró ,oda nem megyünk. (felesleges is lenne, mert a szobánk alatt van, most is hallani a zenét ) Bemegyünk a bárba, még egy sörre. Vannak afrikai menyecskék nagy számban. Nem látom az összefüggést jelenlétük, és a rally mai megérkezése között. De felvilágosítanak. Internet persze nincs, illetve csak ?valahol? a városban.


Nem baj, ma megírom, holnap csak el tudom küldeni. Ég elvileg két szakasz van Bamakóig, de mi holnap igyekszünk lenyomni az egészet. A tűzoltók már úgyis ott vannak. Igaz kihagyták az út két legszebb részét, és végig csak betonon jöttek. De kérnek tőlünk fényképet, és a végén mi leszünk két nappal lassabbak náluk. De nem érdekes. A mai nap mindenért kárpótolt. Vezetés igazi afrikai szavannán. Na jó, se zsiráf, se zebra, se oroszlán. A kecske meg a szamár pedig nem olyan egzotikus állat. De minden más nagyon ott volt!

Pár szó még a körülményekről. Tegnap Villám kihirdette, adja le mindenki a segélyre szánt dolgait, itt van érte egy kamion. A felhívása után 3 órával beraktam a boardomat, és egy csomó ruhát a teljesen üres kocsiba. Nesze neked jótékonyság. Apropó, meséltem már a kedvenc autómat? Land Rover, jobb kormányos, magyar Z rendszámmal. Oldalán a felirat: a méltányos kereskedelemért. ( Fair trade organization) Na, ott van bőr a pofán rendesen. Faszi meséli, ezért a gépért kap vagy 4000 Eurót. Mondjuk, ez odahaza vagy Angliában simán többe kerül. Erre nem áll velünk többet szóba. Nagy veszteség.
Másik a Villám. Reggel kihirdeti, a kétkerék meghajtásos autók nehezen, de teljesíteni tudják a mai szakaszt. Ami lehetetlen. És ő persze elmegy körbe autóúton, a sok csempészgéppel. Szopjatok hülyék a szavannán, ezért fizettetek. Persze az előre kiadott útikönyvben ecseteli, mennyire is szép ez a rész. Ez igaz is, csak ő a kocsijával soha nem járt erre.

Na, ez a helyzet január 31-én 02.11 órakor. Rég aludnék, de night club nem engedi.
Remélem, holnap mehet a levél.
És nem ment. Ma már Bamakóban pilledünk egy szállodában, de nem tudok netre lelni.
Mondjuk ha elolvassátok, akkor igen.
Sorjában. Levél előző része megír, alvás. A szobában kb. millió szúnyog, és nem szedünk maláriagyógyszert. Nem is a pánik, hanem a vakarózás. Negyven fok éjszaka, otthon hallom, hóesés.
Reggel Laliék lemossák a kocsinkat, és indulás. ( Rongyfejű=Jenő, mindenki más Lali, aki nem mi vagyunk.)
Tonó vezet egy eseménytelen 300 km-t a szavannai országúton Diemaba. Elvileg itt lenne a mai napi cél. Megállunk, mert Villám leint minket. Elmegyünk egy segélyhelyre, ahol egy angol hölgy, Pam Young ( cc.50+) üzemeltet egy segélyközpontot. Itt lehet lerakni a segélyeket.
ÉS ITT KÉREK ELNÉZÉST!
A szervezők mégis lejutatták ide az összes segélyt, itt a magyar kamion. A boardom, és Tonó bekecse, amit Kiffában átadtunk, szintén itt van. És láthatóan jó helyen. Mi is átadjuk az összes gyógyszert, ruhát, játékon, Nahrinos termékeket. Erős megindulásunkban letesszük a hűtőládánkat, a sátrunkat, a gázfőzőnket. Kiderül, 10 év után a mi ládánk, és Villám napeleme segítségével beüzemelhetik az első hűtőt. Tudom, nem vagyok egy karitatív alkat, de tényleg jól esett.

Szívesen maradtunk is volna estére, de sajna Lajos értékesítése sem kis feladat, kell rá a két nap. Indulás tovább. Zsuzsa vezet. Az út egyenes, viszont nem szerepel sem térképen, sem a GPS-en. Mivel így felesleges navigálni, hátra ülök, és alszom egyet a kocsiban. Sötétben érünk Bamakóba. A veszprémiek ígérték, küldik a hotelük koordinátáit, de valahogy nem sürgős. Illetve nem tudják. Akkor keresünk magunknak. A gáz csak az, hogy a térkép nem jelzi, melyik út egyirányú, és merre. Szóval keverünk nagyot. Végül eljutunk az Olympia International Hotelbe, ahol 80 Euróért kapunk jó szobát hárman. Ja a tűzoltók ugyanennyit fizetnek barátilag a veszprémi fogorvos rokonának. Még javában pakolunk ki, mikor jön egy Lali, hogy megvenné a Lajost. Az elképzelés jó, de a sötét miatt holnap nézi csak meg alaposan a gépet. Hát, az autónepperek itt sem hülyék.
Remek vacsora, valami afrikai specialitás, két üveg borral az örömködésre.
Talán sikerül a kamionnal némi cuccot hazaküldenünk reggel. Jó lenne, főleg spórolós.
Mit is még?
Vezettünk összesen 8234 kilométert, 67,4 km/h átlagsebességgel. A fogyasztást még nem számoltuk ki. Ebből kb. 5400 km volt Afrika. Személyesen az afrikai távból kb. 250 km-t vezettem, 250 km-t ültem hátul, a többit jobb elől navigáltam. Erről nem mondom el a személyes véleményemet.
Reggel valahogy elküldöm ezt a levelet, és indulás előtt írok még Bamakóról.
Kérdésre válaszolva: azért mindig én írtam, mert esténként Tonó átnézte Lajost, és alszik, Zsuzsa meg pakol, főz, mos magára. Igyekszem rávenni őket, legalább a végén írják le szubjektív véleményüket az útról.
Született még pár vers is ( van amit sms-ben kaptam, de úgyis felteszem ide), a végén megosztanám Veletek.

Békési Béla   2010.02.02. 04:04

természetesen ezt Bocskovné Lola fia írta, a nagy afrikai hajrában, a Bamako rallyn